A Csongrád-Csanád Megyei Polgármesterek Szakmai Fórumát

Megrendezték a Csongrád-Csanád Megyei Polgármesterek Szakmai Fórumát, melyet a megyei önkormányzat az Európai Régiók Gyűlése (Assembly of European Regions – AER) “Together for Cohesion” című projektjének támogatásával hívott életre a Tisza River Étterem- és Rendezvényhajón.  A fórum célja, hogy a megye településeinek polgármesterei első kézből értesüljenek az őket érintő aktuális szakpolitikai döntésekről.

Nagy népszerűségnek örvendett a rendezvény, hiszen a hatvan megyei polgármester 80%-a elfogadta a meghívást. Gémes László, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében elmondta: „Örömmel látom, hogy az érdeklődés töretlen, megyénk településvezetői továbbra is nyitottak az együttműködésre és arra, hogy első kézből tájékozódjanak az őket is érintő szakpolitikai döntésekről.” Az előadás-sorozatot Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár nyitotta meg, aki a családpolitikai aktualitásokról beszélt, ezután Dr. Mikecz Péter főigazgató, a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal képviseletében a Csongrád-Csanád megye névváltozásával kapcsolatban egy rövid történelmi áttekintés tartott és elmondta az ezzel kapcsolatos feladatokat.

A harmadik előadó, Oláh Gábor, regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár a településfejlesztési program aktualitásairól beszélt és a következő 6 éves pénzügyi ciklusra való felkészülésről. Gyopáros Alpár, a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Magyar Falu Program jelenleg futó és a közeljövőben megjelentetni kívánt pályázatairól, aktualitásairól tájékoztatta a megjelent településvezetőket. Dr. Dukai Miklós, önkormányzati helyettes államtitkár biztosította a vezetőket, hogy településeken minden rendben halad az önkormányzati törvény beiktatása után is. A Polgármesteri Szakmai Fórum megrendezését a pozitív visszajelzésekre és a nagy érdeklődésre való tekintettel a jövőben is folytatni szeretné a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat vezetése.